Clan: A Counter-Strike népszerűsége miatt sok emberhez eljutott, akik a még teljesebb játék élmény elérése végett csapatokba, clanokba (klán) tömörülnek. Vagyis olyan alakulatot hoznak létre, ahol van egy klán vezér (Clan Leader - CL), amiben mindenki tudja mi a dolga, illetve ugyanazt a taktikát követik. Egy Clan-ban akármennyien lehetnek de egy war-on maximum 5 ember jelenhet meg. War: A játék népszerűsége miatt sok csapat verbuválódott, ami óhatatlanul veresngéshez vezet. Az egymás közötti megmérettetéseket waroknak nevezzük, aminek megvan a saját szabály rendszere: Egy meccsen kétszer 5 ember vesz részt, azaz két csapat játszik egymás ellen. A mérkőzéseket körökre játsszák, a körök időre mennek a két csapatnak 15-15 köre van(szervetől és szabályoktól függően), hogy támadó és védekező pozícióban bizonyítsák rátermettségüket a megadott pályán. Néhány szabály vonatkozik még bizonyos beállításokra, de ezek versenyenként és szokásonként eltérőek. Szerver: Egy IP vel rendelkező számítógép, amin a Counter-Strike adott verziója fut. A CS-vel az adott IP-re való kapcsolódáskor a szerverre jutunk, ahol játszani is tudunk (ha van hely). A szerverek listáját különöbző programokkal nézhetjük át, ilyen például az All Seeing Eye (ASE), vagy a Gamemonitor nevű oldal. Cheat: Tulajdonképpen amióta játékok vannak az óta cheat-ek is. Ezek olyan csalások, amelyek használata szigorúan tilos. Itt olyan dolgokra kell gondolni, mint például, átlát az illető a falon (wallhack) vagy a legkisebb egérmozgatás nélkül is a célkeresztje az ellenfél fejére mutat (aimbot). Természetesen a szakértők folyamatosan olyan programokon dolgoznak, amik elfogják ezeket a csalásokat, de sajnos teljesen kivédeni őket nem lehet. - Cheat fajták: - WH: Wall-Hack: falon átlátás, az ellenség nem lát téged, de te látod őt... - AIM: Csak fejlövés, rárántja a célkeresztet automatán a fejedre, neked csak lőni kell... Ezt lehet a legbiztosabban, legjobban kiszűrni, hiszen aki ezt használja rángat a fegyvere... - Speed-Hack: Sokkal gyorsabban futsz, mint a többiek, szinte nem is látod, olyan gyors... - Consol: (konzol) A Console-ból tulajdonképpen a Counter-Strike-al kapcsolatos összes beállítás meg tudod változtatni szöveges környezetben. Ez egy kezelőfelület! Úgy tudod előhozni, hogy a játék közben megnyomod a 0 (nulla) gombot!! - Bind: Egy billentyűhöz rendelt parancs, melyhez nem szükséges consol használata, anélkül hajtható végre. Ez egy gomb beprogramozása: bind "key" "parancs" (pl. consolba ezt kell beírni: bind "v" "say szöveg" És így a V betű lenyomásával kiírja a szöveget!) - Ping: Előszöris üsd le a Tab-ot, és nézd meg a táblázatot. Jobb oldalt van a ping. Az annál jobb, minél kisebb. A Ping jelentése a Terheltség. ( Általában ez is közbe játszik a Lagg-nak, de akkor is lehet lagg ha a ping alacsony értékű) - BUG: Hiba, szoftverhiba; a szoftverekbe a programozók hibájából bekerült működési rendellenesség, amelynek hatására a program bizonyos esetekben nem a specifikációknak megfelelő módon működik, hibás eredményt szolgáltat, vagy abnormális módon fejeződik be. (Létezik flash bug (Bedobsz egy flasht egy doboz közé, az pedig máshol fog villanni...), bomba bug (Élesítetted a bombát, de nem hallod, hogy csipog...), ill. sima pálya bug (fal tetjén, map tetején mész... Olyan helyen, ahol elvieleg nem is lehetne...) - say: ezzel lehet közösbe írni (Z betű) - say_team: ez a csapatodnak ír üzenetet (U betű) - ADMIN: Adminisztrátor, olyan szerverüzemeltetők, akik dönthetnek úgy, hogy egyes játékosokat kitiltanak a szerverükről (kick, ban)! Pályát válthatnak... stb
- Kick: Kirúgás a szerverről.
- BAN: Kitiltás a szerverről. A tiltási időszakot az ADMIN állítja be (pl. csak 5 percre tilt ki (banol), de megesik, hogy végleges titást (permanent bant) is ad...) - BAN fajták: - IP BAN: Ez az, amikor az IP címedet tiltják ki a szerverről (banolják)! (Itt esetleg ha tudsz váltani IP-t, akkor vissza tudsz menni...!) - ID BAN: Ez az, amikor a STEAM-ID-et tiltják ki a szerverről (banolják)! (Itt hiába váltasz IP-t, mert a saját egyedi STEAM-ID-d banolták ki, ilyenkor nincs mit tenni, várni kell...) (Ilyenkor általában látod a szervert, de nem tudsz rá felmenni.) - VAC BAN: AZ ADMIN NEM TUD ADNI VACBANT! A vacbant csak a VAC adja akkor, ha cheatelsz STEAMES szerveren! Ezt a ban fajtát nem lehet feloldani, nem tudja feloldani senki! + Kidobhatod az ablakon a steames cs-d, mert nem tudsz felmenni sehova.
- STEAM: Ez tulajdonképpen egy olyan szoftver, ami az eredeti játékokhoz jár; mert bizonyára tudjuk, hogy ezek a játékok internetes regisztrációt igényelnek, különben használhatatlanok. A Steam a világ első számú tartalom továbbító és kezelő rendszere, amelyet a Valve Software fejlesztett ki. A program a tartalom kezelésen túl kommunikációra és vásárlásra is alkalmas... (Bővebben: www.steampowered.hu)
- STEAM-es szerver: VAC-biztosított szerver; Secured szerver: Csak eredeti CS-vel tudsz felmenni játszani a szerverre, és ha cheatelsz VAC-BAN-t kapsz! - Config: A config (CFG) ebben az értelemben egy konfigurációs fájl-ra akar utalni. (player config) Ebben a fájlban van az összes CS-vel kapcsolatos beállítás, és a bindelések. (persze csak a fontosabbak és amik számítanak.) (pl.: rate (arány) értékek, fényerő beállítás, bindelések...stb) Rövidítések:
SL: Secondary Leader, helyettes vezető ( a CL utáni rang)
HS: Head-Shot, fejlövés
AFK: Away From Keyboard (Billentyűzettől távol), azaz a játékos nem tartózkodik gépközelben, tehát nem mozdul, egy helyben áll a kezdőn.
TK: Team-Killer, csapatgyilkos, azaz megölöd a saját csapattársad!
SK: Start-Killer, kezdési gyilkos, azaz olyanra lősz a kör elején, aki még fegyvertelen, de neked van fegyvered... (pl. awp_india ilyen map, ahol szoktak SK-zni, de ez TILOS, ezért BAN-ol az admin általában...!)